Az ország egyik legsikeresebb lányegyüttesében énekelt és magazinok címlapjain pózolt – a nagyközönség számára nagyjából ennyi, amit Gyulai Vikiből, azaz "Fresh-Vikiből" megismertek az évek alatt.

Persze ennél Viki sokkal, de sokkal több: csodás anyuka, szuperkedves személyiség, aki falja a könyveket, és maga is nagyszerűen főz:), keni-vágja a magyar divattervezők legújabb kollekcióit és  mindenben az arany középutat keresi.

Nézd meg a videót, ha szeretnéd megtudni:

• Hogy került Viki egy modellválogatóról a Fresh együttesbe?
• Milyen érzés volt átlagosan a Budapest-London távolság kétszeresét megtenni minden egyes hétvégén a fellépésekre?
• Mit keresett Viki évekig a Jazzy rádióban?
• Mi a véleménye a social mediáról?

- Hogyan képzeljük el a kislány Vikit? Mindig énekeltél, szerepeltél és énekesnő akartál lenni?

-Egyáltalán nem… Kislány koromban először a színház fogott meg és a tánc, a musicalek világa, tinikoromtól pedig modell szerettem volna lenni, a fotózás és a kifutó volt az álmom. Gimnáziumban rengeteg reklámban és divatfotón szerepeltem. Érettségi után pedig éppen Japánba készültem volna modellkedni, amikor elhívtak a Fresh együttes válogatására, amelyről én egyébként azt hittem, hogy egy modellválogatás lesz, és megjelentem szépen a modellkönyvemmel.

-Nem sokan mennek zenekari válogatásra modellportfolióval!

-Igen, tényleg elég vicces volt. Ekkor 17 éves voltam, pont érettségi előtt. Hívtak a modellügynökségtől a castingra, ott a helyszínen pedig megtudtam, hogy az akkor már létező lányegyüttesbe, a Fresh-be keresnek egy új lányt, egy harmadik tagot. Megkértek, hogy énekeljek valamit, konkrétan a következőt mondták (mivel nyilván nem készültem előzetesen): „most bekapcsoljuk a rádiót és énekeld, ami éppen szól”.  A TNT-nek a Titkos Üzenet c száma volt ez, elkezdtem énekelni, gondolom iszonyú volt. A válogatók viszont megdicsérték a hangszínemet, és még ott a helyszínen kiderült, hogy engem választanak. Persze énektanárhoz kellett járnom, hangképzésre, amit nagy örömmel éveken keresztül folytattam, emellett vokalistáktól is tanultam több évig énekelni.

Az érettségi évében hétvégéken fellépések voltak, de mellette rendesen jártam az iskolába. A következő évtől pedig totálisan felfordult a világom.

-Érdekes, hogy évekig képeztétek a hangotokat és mégis utolért titeket a playback-botrány….

-Nemcsak a szólókat, hanem az összes vokál szólamot is mi énekeltük. Egyébként minket ez a botrány nem igazán érdekelt, jót nevettünk rajta és ezt a közönség is értékelte. Az embereknek tetszett a természetességünk és a lazaságunk, hogy mi nem egy „megcsinált” banda vagyunk, hanem őszinték és lazák. Napi 4-5 fellépésünk volt, nem bírtuk volna egy idő után, ha nem kommunikálunk egyfolytában a közönséggel és egymással is. Óriásiakat röhögtünk, az évek múltával egyre jobban elengedtük magunkat a színpadon. Amiért minket igazán szerettek, az szerintem a jókedvünk volt, élőben, 35-40 perces igazi „házibulikat” csináltunk és ezt imádták.  

Egyébként elég sok kilométert gyűjtöttünk… Úgy telt egy-egy húzósabb napunk, hogy mondjuk első fellépés délelőtt 11kor Budapest, utána 12.30 Szekszárd, később Nyíregyháza és így tovább, végül következő hajnalban szálltunk ki a buszból. Volt, hogy 2-3000 km-t is mentünk egy hétvégén (ez kb. Budapest-London távolság kétszer – szerk.). De nagyon szerettük és lelkesen nyomtuk az utolsó fellépés utolsó percéig, mivel a közönségünk is mindig nagyon aranyos volt. Régen óriási élet volt, az előadók egymással is tartották a kapcsolatot, szuper hangulata volt az egésznek.

-Ehhez a tempóhoz milyen életmód kellett? Fegyelmezetten kellett élni, hogy bírjátok, vagy ellenkezőleg, minden belefért?

- Igazából nem voltunk túl céltudatosak, bulinak fogtuk fel az éneklést. Nem éltünk Woodstock életet, de a húszas éveinkben, amikor egy ideig együtt is laktunk Andival, azért volt éppen elég buli. Szerettünk élni és nyilván partizni is. Előfordult párszor, hogy 4-5 fellépés után még kirakott minket a sofőr a Dokk disconál és még reggelig táncoltunk…

Viszont én eléggé megfontolt típus vagyok, ezért pár dologra mindig kiemelten figyeltem. Soha nem próbáltam semmilyen tudatmódosítót, ez teljesen kimaradt az életemből. Éppen eleget láttam a „kollégáimon”, hogy milyen következménye van a túlzásoknak, drog, pánikbetegség, stb. Sosem kellett félteni attól, hogy felelőtlen lennék. Soha nem ittam bele felbontott italba, se fellépéseken, sem szórakozóhelyen. Mindig ott álltam az italom mellett pár centire, soha nem hagytam ott, vagy ha igen, akkor többet nem ittam belőle. Húsz év alatt egyetlenegyszer sem adódott olyan helyzet, ami ijesztő lett volna. Emellett számomra fontos, hogy a barátaim is mind megmaradtak, van olyan is, akivel még együtt kezdtük a bölcsődét. Nem csak a show világában éltem, ellenkezőleg, a „civil” életem mindig fontosabb volt. Andival viszont igazi barátnők lettünk, ez szintén nagyon fontos és értékes számomra.

-Mennyire maradt meg a nőies, dögös stílusod?  Mennyi időt töltesz reggelenként a szekrény előtt állva?

-Hát a játszótérre készülve, amit mindennap beiktatunk, másfél percet… De ha valahol csinosabb szeretnék lenni, akkor viszont szenvedek.  Előfordul, hogy mint a filmekben, mindent kidobálok, felrángatok, visszadobom stb. „Sajnos” még mindig imádom a ruhákat, de már nincsenek például ruhaszponzoraim.

A saját ruháimból viszont rengeteget ajándékozok. Igazából a régi ruháimból semmit nem tartottam meg, egy idő után elkezdenek nyomasztani a holmik…

Általában a nőket 2 részre osztják aszerint, hogy cipő, vagy táskakedvelők, nos én a cipős vagyok. Bár már rengeteget elajándékoztam, de nagyon sok cipőm maradt így is, mindenféle stílusban, sarok magassággal. Magassarkút egyébként régóta csak alkalomra hordok, mostanában pedig nincs is túl sok alkalom, de ennek ellenére imádom a cipőimet. Táskákból is már szinte kizárólag hátizsákjaim vannak. A férjem nem igazán szeret „puccoskodni”, rajtam is abszolút a laza, természetes dolgokat szereti. Ha egy tornacipő-farmer és egy nőies ruhát eléteszel, tízből tízszer a tornacipősre szavaz.

Ami pedig még nagy kedvencem, a cipő mellett a másik mániám: a kabátok. Imádom! És ha valami nagyon tetszik, akkor több színben is megszoktam venni ugyanazt. Sok ilyen ruhám van, amelyik ugyanolyan fazonú, csak a színe más.

-Kedvenc kombináció?

-A feketét egyszerűen imádom! Persze mindenki gyászhuszározik, de én szeretem, sokszor viselem. De nyáron imádom mondjuk a neon zöldet és a földszíneket is. A pirosat régen nem tudtam magamon elképzelni, de mostanában egyre többet hordom és szeretem is. Szóval egyértelműen „színesedem”.  Abszolút követem a divatot, főleg a streetstyle-t. Bújom az Instát, pl a magyar tervezőket mindig megnézem, vannak kedvenceim, őket követem. Nagy favoritom a Nanushka, Nubu, Aeron hármas. Nagyon szeretem ezt a stílust, ők hordhatóak, letisztultak, egyszerűek, mégis különlegesek és látom benne a street style-t is. De a fast fashion is jöhet, tökjó basic dolgokat is lehet már kapni. Divatújságokat is szoktam venni, de nem a divatanyagok, hanem a cikkek miatt. Nagyon szeretem, szinte könyvélményt nyújt számomra.

-Légy szíves, áruld el, hogy hogyan csinálod, hogy ennyi éjszakázás mellett (Viki évekig nem aludt az éjjel is örökmozgó kisfia miatt) 1, azaz egy darab ráncot sem látok rajtad?

-Húúú, bőrápolásban nagyon otthon vagyok! A krémezési rituálé nálam soha nem maradhat el, szemránckrém, szérum, arckrém, szigorúan! És ha valamilyen beauty tippet kell adnom, akkor a smink eltávolítása az alapja mindennek. Én soha, de soha életemben nem feküdtem le sminkben! Ha reggel hatra értem haza, akkor sem, soha, még szempillaspirálban sem! Az a helyzet, hogy be kell vallanom, még kozmetikushoz sem járok, szóval az én beauty tippem tényleg csak ennyi, hogy mosd le! Mindegy, milyenek a körülmények, a sminket muszáj lemosni. És a bőrápolást persze ne hanyagoljuk el, de ezt már mondanom sem kell.

-Gondolom, ez méginkább így van, mióta édesanya vagy és nem alszol... Mit éreztél, amikor megláttad először a két csíkot?

-A mi egymásra találásunk Bálinttal, a férjemmel, egy óriási szerelem volt, tökéletes időzítéssel.  Hihetetlen szerencsénk van egymással, és ő egy nagyon jó ember. Én sokkal lobbanékonyabb vagyok, tökéletesen kiegészítjük egymást. Nagyon gyorsan eldöntöttük, hogy örökre együtt akarunk lenni és azt is, hogy szeretnénk gyereket.  Samu pedig ezután hipergyorsan meg is érkezett. Tervezett terhesség  volt, ami rögtön összejött. Valójában tényleg minden rózsaszín… De persze mégis egy óriási váltás, ha gyereked lesz és lehetetlen előre felkészülni rá.

-Te főzöl a kisfiadnak, Samunak?

-Igen, hetente legalább 4-5x főzök neki. Szeretek főzni, és főleg sütögetni. Nagyon jó és kellemes  tapasztalat volt pl a Konyhafőnök VIP, ahol kaptunk egy gyorstalpaló „szakács” képzést, imádtam!

-Kevés ilyen ember van, aki ennyire jól, összeszedetten kommunikál, hiányzol nekünk a médiából!

-Mindig is visszahúzódó személyiség voltam és mindig volt nálam egy nagyon erős stop. Ezt mindenki érezte és a mai napig így van, elég sok műsorba hívnak, de szinte mindegyikre nemet mondok. Fel sem merül, hogy pl otthagyjam a gyerekemet akár hetekre. Viszont egy reggeli műsort például szívesen csinálnék, mert az csak pár órás elfoglaltság. Most már alszik a Samu, tehát egy magazinműsor már beleférne.  

-Mit gondolsz a social mediáról?

-Nagyon sokáig még az Instagram-profilom is privát volt. A zárkózottságom miatt nem tudnám kiszolgálni az információigényt. Képtelen lennék állandóan és rendszeresen tartalmat készíteni, főleg a privát életünkről, ez abszolút nem én vagyok. Nemrégiben viszont nyitott profilra váltottam, mert tudtam, hogy úgyis csak olyan tartalmat teszek ki az Instámra, ami később sem és most sem zavar, ha más is látja. Nem rejtegetem a gyerekemet, megmutatom őt, de nem fotózom állandóan. Ez egy nagyon összetett és nehéz kérdés, én próbálom ezt is úgy csinálni, ahogy mindent az életemben: mértékkel, az arany középutat követve, amennyit jólesik. Olyan tartalmakat szeretek látni, amire tudom, hogy öt, de akár húsz év múlva is boldogan és büszkén tekinthetek vissza.

-Van ilyen álmod, hogy mondjuk 10-15 év múlva hol látod magad?

-A tipikus „apuka-anyuka-két gyerek-házikó” álom van a fókuszomban. Jelenleg semmit nem érzek úgy, hogy hiányozna az életemből, legfeljebb talán hogy utazzunk, az jó lenne, a gyerekeknek megmutatni a világot… Biztosan lesz majd valamilyen munka az életemben, de abszolút a családomra szeretnék koncentrálni elsősorban. Szeretném, hogy megmaradjon ilyen boldognak az életünk, mint amilyen most.